Posted by SzínMűvek on
kedd, március 24th, 2009
Filed in blog
·
egy beérkező levél, nem akarnánk róla megfeledkezni
"Tisztelt Színművek Kft!
Egy kisvárosi ( inkább még falusi) iskola gyakorló drámatanáraként
ragadtam billentyűzetet, hogy kis tanítványaim számára némi
segítséget kérjek Önöktől.
A jövő évi taneszközigényünket készítve felötlött bennem, hogy
milyen jó lenne, ha olyan térelemeket tudnék szerezni, amelyekből
a gyerekek lenyűgöző fantáziáját kihasználva mindenféle
helyszíneket meg tudnánk jeleníteni olyasféleképpen, mintha óriás
építőkockákból várat építenénk.
Csakhogy a felfújható ugrálóvárakon kívül nem találtam semmit a
világhálón ( ezektől pedig elrémültem kissé).
Ekkor találtam rá az Önök honlapjára, és láttam a csodákat, amiket
készítenek. Miután kigyönyörködtem magam, a második gondolatom az
volt, milyen jó lenne nekünk ezeknek a hatalmas nikecelltömböknek
akár csak a hulladéka is ( szegény kicsi iskola tanáraként hozzá
vagyok szokva, hogy minden szemetet fel kell használni...), főleg,
ha gyereknagyságú téglatestekre, kockákra, gúlákra, kúpokra,
gömbökre lehetne vágni a darabokat. Évekig tudnánk belőlük ihletet
meríteni!
Noshát a kérésem/kérdésem is ez lenne:
megszánnák-e az én kis drámacsoportomat néhány térelemmel,
amivel dolgozhatnánk úgy, hogy sajnos fizetségként pénzt nem
tudok feljánlani, legfeljebb néhány fotót egy csapat nagyszerű,
önfeledten játszó gyerekről, akik Önöknek köszönhetnek sok
kellemes drámaórát... Ha igen, kérem írjanak nekem, ha nem,
akkor is gratulálok a munkáikhoz, nekem nagyon tetszenek!
Tisztelettel és üdvözlettel:
P..... Beáta,
az alsó...........iskola magyar és dráma szakos tanára"
Share
valamint...
Hagyj nyomot! Vagy trackbackkelj.
Leave a Reply